Szövetkezeti Kutató Intézet

 

Átemelt tartalmak

 

A szövetkezeti szabályzás megváltoztatásának irányai

A szövetkezet társaságként való jogi minősítése a hazai jogban változatlanul bizonytalan, 1947-et követően alkalmazott minősítések hazánkban mára csupán szervezetté "nemesültek." A legutóbbi jogforrás, vagyis a hatályos általános szövetkezeti törvény (a 2006. évi X. tv.) nemhogy kategorikusan, de még egyértelműen sem fogalmazott. Így zárult a legutóbbi 61 év. A nyílt és védhető állásfoglalás érdekében döntést kellene hozni arról, hogy a szövetkezet: társaság, egyesület, vagy a jogi minősítés hordozója maga az elnevezés (a szövetkezet), stb. Csak a kikristályosodott forma esetén jelenhet meg a Ptk.-ban önálló jogi kategóriaként a szövetkezet.

Már régóta él egy korrekt elképzelés, nevezetesen: legyen a szövetkezet a társaság sui generis (önálló szervezet) kategóriája, s ennek a szövetkezeti társaságnak a legfőbb jellegzetességévé váljon a kettősség (a modern követelményeket kielégítő személyi és tőketársulás), amelyben domináns elem az egyén, az egzisztencia közvetlen támogatása, megsegítése. A szövetkezet, mint forma, egységes vélekedésen alapuló pozcionálása (minősítése) azért lényegi kérdés, mert a szabályozás annak lényegéből fakadhat, s ami a hazai viszonyokból következően legalább ennyire fontos, a jogszabály nem lehet azzal ellentétes. Már csak kellő önuralomra van szükség és adott a jogbiztonság.

A tulajdon-reform és a jogalkotás kérdéskörének tárgyalása során a szövetkezetet gazdasági társaságnak minősítették, de miután az "nonprofit" elveket is megvalósít, tovább bővült a kérdéskör. Dr. Sárközy Tamás: jogalkotás – tulajdonreform c. tanulmányában ("Valóság" 11. sz. 21. old) kiemelte azt, hogy: "ha evolutív tulajdonformában gondolkodunk, úgy az elasztikussá változtatandó szövetkezeti formát minél szélesebb körben fel kell használni." Később, a társasági törvény felülvizsgálatáról készített tanulmánya szerint a szerző úgy vélte, hogy a szövetkezet érdemben kereskedelmi társaság, amennyiben végérvényesen megszabadul az oszthatatlan szövetkezeti tulajdon utóbbi években felbomlóban lévő fikciójának utolsó maradványaitól is. Konkrétabb megfogalmazásban: a szövetkezet az autonómia és az önsegély elve alapján jogi személyként működő, változó létszámú és tőkéjű személyi és gazdasági társaság (társulás), amely önkéntesen létrehozott és demokratikusan irányított, a tagok vagyoni hozzájárulására és közreműködésére épülő vállalkozással tagjai gazdasági, társadalmi és szociális, kulturális szükségleteinek közvetlen kielégítését segíti elő. Ezért az új Ptk.-ban negyedik elemként a szövetkezet jogi minősítése, vagy (sajátos) szövetkezeti társaság, vagy szövetkezet lehet (ellentétben a ma hatályos Szvt.-vel, amelyben a szövetkezetet szervezetnek minősítik).

A rendszerváltáshoz kapcsolódó átalakulás során figyelmet vonzott az Alkotmánybíróságnak az a határozata (1991), amely többek között a tulajdon tárgya szerinti reprivatizálást akadályozta meg. A vonatkozó témában az ÁB. részéről elhangzott érvelés: "márpedig a szövetkezet, így a mezőgazdasági termelőszövetkezet a gazdasági társaság egyik fajtája, függetlenül attól, hogy (a törvény megalkotásakor fennálló politikai okok miatt) nem tartozik a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv. hatálya alá."

E deklarációnak (sajnálatos módon) kétes volt a jogalapja, miután az Országgyűlés az alkotmánybírósági határozat meghozatala után közel két év multával fogadta el a szövetkezetekről szóló 1992. évi Szvt.-ét. A szövetkezetet a jogalkotó közösségnek minősítette, s ezt a jogi személyiségű közösséget nem tekintette gazdasági társasági formának. A Ptk. akkor és később is átvette a szövetkezeti törvény fogalmi meghatározását, sőt az új társasági törvény sem foglalkozott a szövetkezettel, mint gazdasági társasági formációval. Ettől természetesen még ma is vitatott a szövetkezetek jogi megítélése, minősítése.

A kérdés (a fentiek nyomán) tehát nyitott maradt: vajon alkotmányos szemléletet sértenek-e a ma is hatályban lévő szövetkezeti törvények a fogalom elmosásával, és a száz év óta húzódó vitára éppen a jelzett alkotmánybírósági határozat tett pontot: a vita tehát a továbbiakban felesleges? A szóban forgó dilemára a szövetkezeti törvénykezés harmadik korszakának végéig (2008) sem formálódott ki érdemi (egyértelmű) válasz. A társadalmi érdek ezért az, hogy az állam a jövőben jobban ismerje el a szövetkezeti sajátosságokat, a szövetkezés közhasznúságát, s az eddigiekhez viszonyítva fokozottabban preferálja a keretei közötti összefogást.

A szövetkezet lényege fogalmi meghatározásában rejlik. A mába is vezető előzmények ugyanis messzemenően nem egységesek. Erre utal az is, hogy az 1991. évi Sztv törvény-tervezet lényegében a kft-hez közelálló kereskedelmi típust konstruált. Ekkor ismét előkerült egy korábbi koncepció, eszerint: "technikailag megvalósítható, hogy a szövetkezetekre (csekély számú eltéréssel) vonatkoztatjuk a társasági törvény általános részét és a szövetkezeteket, mint sajátos társasági formát a társasági törvény különös részében helyezzük el. Még ebben az évben (1991-ben) egy másik, árnyalati különbségű koncepciót közölt Tellér Gyula. Tizennégy alapelvet fogalmazott meg, melyek között szerepelt az a kívánalom is, hogy az új szövetkezeti forma valódi szövetkezet legyen. Ez a szövetkezet "csakis" érdekre alapulhat. Lényege szerint nem tőkehasznosító társaság, ha gazdasági társaságnak tekintjük is, s tulajdoni, hatalmi, elosztási viszonyaiban teszünk is engedményeket a tőkemotívumnak, akkor is világosan különböznie kell az ismert társasági formáktól (Rt., Kft.,stb.).

A szakirodalom a későbbiek során már nem foglalkozott mélységében a szövetkezetek jogi minősítésével. 1996-ban azonban egy erősen kritikus hangvételű cikk (Süveges Márta: Szövetkezetek és alkotmányok. Indulatos és érzelmes tűnődések. Társadalmi Szemle 1996 3. sz.) a szóban forgó fogalmi polémiához közvetetten kapcsolódó két megoldást javasolt. Ezek tulajdonképpen feladatok. Az egyik: "közvetlen feladat annak megállapítása, hogy a szövetkezeti törvény szemben áll az Alkotmánnyal;" a másik: "annak tisztázása, hogy mi a Kormány és a gazdaságpolitika célja a szövetkezetekkel. Bár a jelzett két feladat még nem megoldás, végrehajtásával nehezen birkózik meg a magyar szaktudomány és a gazdaságpolitika. Figyelmet érdemel viszont az SZNSZ által Manchesterben 1995 szeptember 21-én a szövetkezeti identitás készeként elfogadott szövetkezeti definíció. A vonatkozó fogalmi meghatározás kiegészült azzal, hogy "a szövetkezetek az önsegély, az egyéni felelősség, a demokrácia, az egyenlőség, az igazságosság és a szolidaritás értékein alapulnak. Ehhez csak II. János Pál pápa Centesimus Annus kezdetű enciklikájában olvasható megszívlelendő gondolatok kapcsolódhattak (már ami a szövetkezés lényegét illeti), vagyis: a szövetkezetet nem szabad valamiféle "tőketársulásnak" minősíteni, mivel az "személyek társulása". Tehát a szövetkezet meghatározott célok és feladatok alapján létrejött egyesület, tehát személyek egyesülete.

Az idők folyamán a számos fogalom került forgalomba. Közülük a legkülönlegesebb a leegyszerűsített változat, e szerint: "a szövetkezet az, ami annak van elnevezve. A vita elég gyakran átcsúszott a napi politika színterére, s ez a sajnálatos tény a stílusban is megmutatkozott. A világosabb áttekintés érdekében az SZNSZ Genfben kiadott 1998. július 1-ei felhívásában olvashatókra hivatkozva, abból két tétel kiemelésre érdemes:

• "mai világunkban a szövetkezetek egyre jobban ki vannak téve a magánszektor támadásainak, oka ennek nagyrészt az, hogy a közvélemény nem ismeri a szövetkezet és az egyéb gazdasági szervezetek közötti különbséget;

• a szövetkezet abban különbözik az egyéb kereskedelmi szervezetektől, hogy fő célkitűzése a tagok szolgálata, amellett a helyi közösség egészének is előnyöket nyújt."

Az alapkérdés változatlanul időszerű maradt. Az 1992. évet követően (1992. évi I. tv.) a megfogalmazás mit sem változhatott, de a próbálkozások sem siettették a sajátosan magyar szövetkezeti modell megálmodott kiteljesedését, még a válaszutak sem lettek kitaposottabbak. A jogi minősítés ugyanis módosult: a Ptk. 685. § c.) pontjának felsorolását alkalmazva a szövetkezetet (a fogalomba beépítve) gazdálkodó szervezetnek nevesítették. Ezzel a cserével ugyan a fogalomból kimaradt a rossz politikai reminiszcenciát ébresztő "közösség" kifejezés, de a behelyettesített gyűjtőfogalom csak azt jelezte, hogy az (elsősorban a civilisztika igényének megfelelően) előbb-utóbb feleslegessé válik a jogrendszerben. Végül is az Országgyűlés az új szövetkezetekről szóló 2000. évi Szvt.-ben meghagyta a korábbi tervezetek szóhasználatát: a gazdálkodó szervezetet. A törvény megalkotásnál azonban hasznos lehetett volna az ENSZ főtitkárának az ENSZ 1999. decemberi közgyűlése számára benyújtott jelentésében összegezett követelmények szem előtt tartása, vagyis:

• "a szövetkezetekről szóló egységes törvény, vagy egyes szövetkezetekről szóló törvény általános része foglalja magába a törvényi rendelkezések alapelemeit és minden bírósági és igazgatási gyakorlat alapvető útmutatásait;

• amennyiben valamennyi szövetkezeti kategóriára egy általános törvény vonatkozik, annak érdekében, hogy a szövetkezetek bizonyos sajátos kategóriáinak is megfeleljen, az általános törvénnyel konzisztens külön törvény alkotható;

• a szövetkezetek egyes kategóriáira vonatkozó speciális törvényeknek összhangban kell lenniük vagy egy általános törvényben, vagy egy egységes törvény preambulumában, illetve bevezető rendelkezésében kifejtett alapvető szabályokkal."

A hivatkozás túl részletesnek tűnhet, de az új törvényhozáshoz alapvető tájékoztatást nyújtott. A hosszú távú jogalkotásánál a lehetőségeket és a tradíciókat is sorba kellett volna venni A munkaanyagok ugyan már a SZNSZ fogalom meghatározásából indultak ki, s a szövetkezetet a tagok önkéntes egyesülésének minősítették, de ez a megközelítés sem egyértelmű annál is inkább, mivel az SZNSZ által adott fogalom "a személyek autonóm társulását" említi. A fogalmi meghatározások folytatása átmenetileg elakadt. A 2000 évi Sztv megjelenését követően viszont már ismét lehetett találkozni olyan nézettel hogy a törvényt a szövetkezet fogalmának pontosításával kellett volna kezdeni, mert akkor egyből kitűnt volna, hogy a szövetkezet a különböző gazdasági társaságok egyik olyan önállónak nevesített típusa, amely a személyes közreműködés tekintetében sokat visel magán a közkereseti társaság és a Kft. elemeiből.

A hatályos szövetkezeti törvény (2006. évi X. Szvt.) előkészítésének vitája már jelzést adott arra, milyen területeken kívánatos a törvényi továbbfejlesztés. A szövetkezeti tőke erősítését szolgáló befektetői tagság intézményének bevezetése, továbbá a non-profit jellegű szociális szövetkezetek létrehozásának kezdeményezése ezt az igényt jelezte. A régóta elhúzódó, de egyértelműen még mindig megválaszolatlan kérdések közül három kiemelést érdemel:

• mi a szövetkezet jogi minősége;

• önálló, a Ptk.-ban negyedik elemként kiemelt jogi személy-e a szövetkezet;

• kell-e több szövetkezeti törvény, vagy a törvényi szabályozás megadható általános és különös résszel, illetőleg alapszabályi modellezéssel?

Az, hogy mi a szövetkezet, triviális kérdésnek tűnik, pedig a fogalom időszakonként, de főleg korszakonként változik. Erdei Ferenc a Szövetkezeti Naplójában ezt írta: "…minden szövetkezeti mozgalomnak az a lényege, hogy milyen történelmi viszonyok közepette és kik csinálják és milyen célt akarnak vele elérni. Tehát eléggé változó alapra helyeződik a szövetkezet, ennek megfelelően a definiálása. Az összefüggés fordítva is logikus. Vagyis: a meghatározásból milyen következmények (cél, alapító, körülmény, stb.) vezethetők le? Ezek közül ha csak egy (a cél) kerül kiemelésre, akkor a vonatkozó törvényben:

• 1875-ben (XXXVII. tc. 222-257 §) a tagok hitelének, keresetének, vagy gondolkodásának közös üzletkezelése és kölcsönösségen alapuló előmozdítása;

• 1947-ben (XI. tv.) a tagok egyéni és közös gazdasági érdekének, valamint társadalmi felemelkedésének a kölcsönösség alapján való erősítése;

• 1971-ben (III: tv.) fordult a kocka, a hangsúly a személyes és vagyoni közreműködéssel létrehozott, a szocialista szövetkezeti tulajdon és a demokratikus önkormányzat alapján működő, vállalati gazdálkodást és társadalmi tevékenységet folytató közösség formálása;

• 1992-ben ( I. tv.) a modell szövetkezetek hálózatának létrehozása;

• 2000-ben (CXLI. tv.) az egyéni gazdaságokra alapított új szövetkezetek alapítása;

• 2006-ban (X. tv.) a jogi személyiséggel rendelkező, nyitott tagsággal és változó tőkével működő szövetkezeti "szervezet" létrehozása, amelynek célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése a cél (szövetkezeti keretek között).

A szövetkezet jogi megítélése szempontjából már nem ennyire világos a helyzet. A minősítés útja még mind a mai napig nyitott. Vajon mi a szövetkezet: az 1875, illetve az 1947 évi definíció szerint társaság, az 1959 évi megfogalmazást figyelembe véve szövetkezet ( a szövetkezet). A hűség kedvéért szükséges megemlíteni a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről megjelent 1967. évi III. tv-t, amely úgy aposztrofálta a szövetkezetet, hogy az "a tagok önkéntes személyi és vagyoni társulás útján közösben végzett személyes munkán alapuló szocialista mezőgazdasági nagyüzem." Bár ezt a szakaszt (3. §. (1) bek.) később hatályon kívül helyezték, de a kor szelleme a tételben világosan tükröződött. A fogalmi zavar tovább folytatódott, így a szövetkezet: közösség (1971, 1992), gazdálkodó szervezet (2000), szervezet (2006) Az idők folyamán a szövetkezetek megjelenési formája már volt kereskedelmi társaság, társaság, kollektíva, közösség, gazdálkodó szervezet, most: szervezet; de még ma sem tisztázott, vajon a szövetkezet társaság, egyesület, stb., vagy "csak" szövetkezet.

A szövetkezet definiálása Európában is változó és ellentmondásos. Az EU országaiban ugyanis a legkülönbözőbb jogi szabályozás létezik. Nevesítik a szövetkezet kereskedelemi társaságnak, egyesületnek, sui generis társaságnak, sőt nevén is nevezik. De hogy egy speciális jogi személyt több mint száz év alatt minimum ötféleképpen neveznek el, arra nincs példa. Az új Ptk.-val való szinkron miatt (is) tehát döntésre vár a fogalom rögzítése. Ennek legalább három fő változata kínálkozik:

• a szövetkezet a gazdasági társaságok elkülönült kategóriája, figyelemmel a kiemelten személyi társulás voltára;

• a szövetkezeti társaság a jogi személy önálló faja, amely a különböző modellek formájában szövetkezeti fajtánként jelenik meg;

• a szövetkezet a Ptk. által, a társaság, egyesület és az alapítvány mellett, negyedik elemként kiemelt jogi személy, számtalan modellel.

Az 2008-ban, s jelenleg is hatályos törvényi megközelítéssel, azaz a "szervezet" megjelölésével szemben, bármelyik javasolt törvényi rendelkezés egyértelműebbnek tűnik, még akkor is, ha pro és kontra az érvek, és ellenérvek hosszú sorát lehetne felsorolni. A kérdés tehát még mindig nyitott, így itt és most, ennyit lehetne mondani: a szövetkezet az autonómia és az önsegély elve alapján jogi személyként működő, változó létszámú és tőkéjű személyi és gazdasági, azaz szövetkezeti társaság, amely önkéntesen létrehozott és demokratikusan irányított, a tagok vagyoni hozzájárulására és közreműködésére épülő vállalkozással tagjai gazdasági, társadalmi és szociális-kulturális szükségleteinek közvetlen és elsődleges kielégítését segíti elő.

Hívei vannak annak a felfogásnak, hogy a régi kereskedelmi törvény (1875. XXXVII) megközelítése, miszerint a szövetkezet egyfajta társaság, még ma is jobban kielégítené az igényeket, mint a jelenlegi elképzelések. A különböző megközelítések szerint a szövetkezet egyfajta olyan személyi egyesülés felé tolódik el, amely távolabb kerülne a gazdasági céloktól, vagy egyenesen a nonprofit piacgazdaság intézményeként kerülne megfogalmazásra. A nonprofit szövetkezeti formációnak kizárólagossá tétele azonban kiszakítaná a szövetkezeteket a fejlett nemzetközi és hazai tradíciókat követő szabályozásból és szemben állna a ránk eddig nagyobb hatást gyakorló német, osztrák, dán, holland megoldásokkal, s nem utolsó sorban a szövetkezeteknek a gazdaság szférájában betöltött hagyományos szerepével.

Az új Ptk. koncepciójának az a jelzése, amely szerint szövetkezet is belefér a kiemelt jogi személy kategóriájába, a szövetkezés további létezésére is kihat. Bár a 2006. évi törvényhozások nem segítették elő a gazdasági társaságok és a szövetkezetek szabályozásának összhangját. Szétfoszlott a két jogi személy együttes, de legalábbis egymás melletti szabályozásának lehetősége. Vagyis az, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény elkülönítve ugyan, de együtt szabályozná a gazdasági és a szövetkezeti társaságot, ismét lekerült a törvénykezés asztaláról. Ezt a kategorikusnak tűnő szemléletet is elősegítette a hatályos Szvt. 2006. évi indokolásában olvasható, a legjelentősebb különbségek összevetése nyomán tett megállapítás is, miszerint: "a gazdasági társaság a tőkét működteti a tulajdonos hasznára, a szövetkezet pedig az együttműködésre képes közösségekben meglévő társadalmi erőforrásokat mobilizálja. Olyan erőforrásokat, amelyek egyébként az egyének elkülönült működésével nem érvényesülnek."

Ez így kellően hangzatos, de egyfelől az ún. álszövetkezetekkel már a XIX. században is gond volt, másfelől a szövetkezet nem tisztán személyi, hanem személyi és tőketársulás. Nemcsak a hazai szabályozás szerint, hanem az EU tagállamaiban is engedélyezett, (korlátozott mértékben), a befektető tagság intézménye. A realitások talaján maradva, az elsődleges cél nem lehet más, mint az, hogy a Ptk.-ban kiemelt jogi személyek között a szövetkezet is szerepeljen, akár szövetkezeti társaságként, akár szövetkezeti formaként. E tárgykört valójában csak az új Ptk. koncepció függvényeként lehet tárgyalni, de ugyanakkor a szövetkezeti szabályalkotás sine qua non-ja (elengedhetetlen feltétele), vagyis, a korábban vázoltakkal összhangban előzetesen (elkülönülten) is fontos annak eldöntése, hogy:

• vajon az indokolt eltérésekre tekintettel, kell-e több szövetkezeti jogszabály;

• lehet-e azokat összefogva, az általános, átfogó szövetkezeti törvény különös részében elhelyezni;

• illetőleg elegendő-e az általános rész törvényi rendezése keretében, belső normára (alapszabályra) épülő modellek lehetővé tétele?

Áttekintve a szövetkezeti jogalkotói mozgást, 1875-től az furcsa sinus görbét mutat:

• kezdődött egy átfogó, általános szövetkezeti törvénnyel (1947), majd több törvény következett;

• utána ismét egy, a termelőszövetkezetekről szóló törvény dominált (1967), azt jó pár alacsonyabb szintű jogszabály egészítette ki;

• továbbá egy olyan általános szövetkezeti törvény is napvilágot látott (1971), amelyikre fordított piramis elv alapján ágazati jogszabályok épültek;

• ezt követte az ideálisnak tűnő, valóban átfogó szövetkezeti törvény (1992), majd egy erősen vitatott általános szövetkezeti törvény (2000);

• 2006-ban fogadta el az Országgyűlés a ma is hatályos általános szövetkezetei törvényt. Ebből az önállósodó részek ( a törvény megalkotása közben) kiszakadtak. Kísérlet szintjén sem merült fel a gazdasági társasági modell átvétele. Vagyis az, hogy: a szövetkezeti törvény első (általános) része tartalmazza a valamennyi szövetkezetre érvényes, egységes elvekre épülő általános szabályokat, a második (különös) része pedig csoportosítva foglalja magába azokat a speciális szabályokat, amelyek egyes szövetkezeti fajtákra érvényesek.

A probléma elsősorban abban nyilvánult meg, hogy amíg a gazdasági társaság csak a gazdasági törvényben szabályozott formákban alapítható, addig a szövetkezet (a hagyományokat követve) nem formákat, hanem fajtákat, így értékesítő, kommunális, pénzintézeti, ifjúsági, EU szövetkezeteket jelez, s a sor az igényeknek megfelelően folytatódhat. Az általános és különös rész elvetéseinek egyik következménye volt a szövetkezeti modellek elterjedése, de a modellek nem vették figyelembe az ágazatokat, legfeljebb fajtánként volt lehetséges a csoportosítás. Időközben jóval több, mint húsz nevesített modell született anélkül, hogy befolyásolta volna a törvényi szabályozás útját; de maga az egységes, átfogó szövetkezeti törvény koncepciója, legyen az általános és különös részre bontva, akár nem, léket kapott.

A jogalkotó eltekintett a korábban oly sokszor hangoztatott elvtől, nevezetesen attól, hogy a szövetkezeteket csak törvény és alapszabály rendezhet és minden más alacsonyabb külső jogforrást meg kell szüntetni. Ezzel szemben az oktatási intézményekhez kapcsolódó szövetkezetekre (iskolaszövetkezetekre) vonatkozó kormányrendelet, éppen a 2000. évi Szvt. alapján (1.§ (3) bek.) született meg.(159/2001. (IX. 12.) Korm. r.) Az egy időbeni, vagy megközelítően egy időbeni szabályozás nem jelenti az egymásba kapcsolódó, egymással harmonizáló szabályozást. Ez mutatkozik meg (úgy tűnik) mind a mai napig. Többek között a Kodifikációs Főbizottság hiába fogadta el már 2001. év novemberében az új Polgári Törvénykönyv koncepcióját, a szövetkezeti törvényalkotás ment a maga útján, s ahelyett, hogy a szövetkezetnek már előre helyet biztosított volna a kiemelt jogi személyek között, engedett a törvényi és alacsonyabb jogszabályi megjelentetések igényének, s ismét elkezdett gyarapodni a jogszabályi piramis.

A folyamat 1995-ben kezdődött el a biztosítási intézményekről, majd 1996-ban folytatódott a hitelintézetekről szóló törvényekkel, amelyek a pénzintézeti sajátosságokra tekintettel még elfogadhatóak voltak. A kidolgozatlan alapú Termelő Szervezetek (TÉSZ 1999) és a tipikusan szövetkezeti fajtát (termelő-értékesítő modellt) képviselő termelői csoportokról rendelkező miniszteri rendeletet (!) már nem. Az utóbbi például. azt mondta ki, hogy a termelői csoport a 81/2004. (V. 4.) FVM. Rendelet alapján működő, "a miniszter által termelői csoportként elismert szövetkezet, vagy korlátolt felelősségű társaság".A szabályozás azóta sok tekintetben változott, a jogi formula azonban maradt. Szabad a gazda, lehet így, lehet úgy.

Figyelemre méltóbb jogalkotói mozgás volt tapasztalható a társasházak és a lakásszövetkezetek szabályozásánál. 2003-ban megfogalmazták az új törvény lényegét, a következő évben már megjelent a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. tv., ami elismerésre méltó, s nem az a bűne, hogy kivették az alaptörvényből, hanem az, hogy türelmetlenségből nem valósulhatott meg a törvény általános és különös részre. Kialakult a következő: 2004-ben az előbb jelzett törvényben a lakásszövetkezetet gazdálkodó szervezetnek, 2006-ban (a X. általános szövetkezeti törvényben) a szövetkezetet már szervezetnek minősítette a jogalkotó. A szövetkezet valóban szervezet, de a (fenti) két fogalom nem lényegre mutató, ad absurdum (képtelenség), egy szekta is szervezet. És az már valóban nem szabályozási, hanem tartalmi kérdés: a társasházi modell miért jobban favorizált, mint a lakásszövetkezet?

A 2000. évi Szvt. új szemlélet alapján, kormányrendeleti szinten iskolaszövetkezetekről rendelkezett, tehát a régi koncepció felbomlott. Felhatalmazást kapott a Kormány, hogy egy általános szövetkezeti törvény keretei között rendeletben szabályozza a szociális szövetkezetekre, közoktatási intézményi tag részvételével működő iskolaszövetkezetekre, valamint a közösségi alapból nyújtott támogatásokra vonatkozó részletes rendelkezéseket. Az alacsonyabb szintű szabályokból az tűnik ki, mintha visszaminősülne a szövetkezet és ismét állami szintű instrukciókat kapna. Példa erre a közösségi alap szabályozása, ami nem más, mint a régi fel nem osztható alap, a nyújtható támogatásokat taxatíve (23 pontban) felsorolta. A korábbi időszakban volt olyan alapszabályminta, amelyik valamennyi szövetkezetre kötelező volt. Az alapszabály ma ugyan elvileg törvényi keretek között szabadon rendelkezik, de a törvény mellé, kötelező tartalommal még kormányrendelet is belépett. Pedig az alapszabálynál adott az a lehetőség is, hogy az Sztv.-ben megszabott keretet is túllépheti, csak rendelkezése a törvénybe ne ütközzön.

Az európai szövetkezetekről szóló 2006. évi LXIX. törvénnyel már más a helyzet, miután a magyarországi székhelyű európai szövetkezet (SCE) alapítására, szervezetére, működésére és megszűnésére az "európai szövetkezet" elfogadott státusáról szóló 1435/2003/EK Tanácsának rendelete és az európai szövetkezetekről szóló 2006. évi LXIX. (hazai) törvény által meghatározott szabályokat kell alkalmazni. Az önálló jogalkotási követelmény egyértelmű. A kérdés legfeljebb az lehet, ezt a törvényt vajon erőltetés és törés nélkül lehet-e az ún. különös részben elhelyezni éppen az együttszemlélés érdekében? Időszerű tehát a szövetkezetek modernebb szabályozásának egy lehetséges és időben aktuális módjának a megválaszolása. Ennek során a Ptk. koncepciójának abból a tételéből célszerű kiindulni, amely szerint a gazdasági társaság, az egyesület és az alapítvány mellett a szövetkezet is lehet kiemelt jogi személy, természetesen a speciális szabályok külön törvénybe, vagy törvényekbe foglalásával.

Függetlenül attól, hogy a szövetkezet sui generis (szövetkezeti) társaság, vagy teljesen önálló kategória, kérdésként vetődik fel, s válaszra vár az, hogy a sajátosságokat kifejező törvénynek legyen-e különös része, amelyben a speciális szövetkezetek szabályai elhelyezhetők, az alacsonyabb jogforrások ugyanis mindenképpen élet-idegenek és az autonómia elvű nagyvonalú rendezés logikáját megtörik. A speciális (szövetkezeti) törvény különös részéhez kapcsolódik az a lépcsőfok (az alapszabály, mint belső jogforrás), amely a szövetkezeti fajták modelljeinek színes és széles skáláját biztosítja.

A szövetkezetekről alkotott 2006. évi X. Szvt. átfogó módosításra valószínűleg a közeljövőben nem kerül sor, de a gyakorlati tapasztalatok utáni apróbb kiigazításokra, finomításokra minden bizonnyal szűkség mutatkozik. Ennek bizonyítéka a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények módosításáról intézkedő 2007. évi LI. törvény elfogadása, melynek keretében a szövetkezeti hitelintézetek vonatkozásában megtörtént a 2006. évi X. törvény egyes paragrafusai és az 1996. évi CXII. törvény vonatkozó rendelkezései közötti azon ellentmondások feloldása, rendezése, amelyek megnehezítették, esetenként lehetetlenné tették volna az új szövetkezeti törvény jogalkotó szándékának megfelelő alkalmazását.

A rendszerváltás utáni időszakot a korszerű agrár- és szövetkezetpolitika tartós hiánya, az e téren tapasztalt következetlen gyakorlat, időnként a politika inspirálta, ellenséges hangulatkeltés uralta. Így van ez annak ellenére, hogy ezen idő alatt a szövetkezeti törvények egész sora jelent meg. Végre el kell érni, hogy olyan szövetkezeti jogszabályok legyenek hatályban, amelyek megfelelnek a szövetkezeti tagok érdekeinek és az európai normákkal is összhangban állnak. A szövetkezeti identitás 1995-ben Manchesterben megszabott, s 2003-ban a magyar törvényhozás által is megerősített elvei napjainkban is figyelmeztetőek: a jogi szabályozás nem lépheti át azt a Rubikont, amely a szövetkezeteket egyrészt a gazdasági társaságoktól, másrészt a tisztán társadalmi szervezetektől elválasztja, így az: személyi és tőketársaság (társulás).

Forrás: A szövetkezetek szabályozása Magyarországon 1875-2008, 518-530 old, írta: Dr. Veres József, K.: Szövetkezeti Kutató Intézet Budapest 2009


« Vissza az Átemelt tartalmakhoz