Szövetkezeti Kutató Intézet

 

Közlemények

 

A Szövetkezeti Kutatási Alapítvány és a Szövetkezeti Kutató Intézet tíz éves működése (1997-2007)

A Kuratórium 1996-ban többszöri alkalommal foglalkozott az Alapítvány és Intézet helyzetével. A két szervezetnél működési zavarok mutatkoztak. Az erőfeszítések nem jártak sikerrel. A testület ezt követően döntött a stabilizálás kérdéseiben. Azóta 10 év telt el. A főbb történések:

a.) Az Alapítvány, az Intézet és a Könyvtár elhelyezésére szolgáló Alkotmány utcai bérleményből elköltöztünk. Új helyünket az Áfeosz székházban alakítottuk ki. A meglévő infrastruktúra használatában, a szövetkezeti kapcsolatokban, s éveken át a jelképes bérleti díjban mutatkoztak olyan előnyök, amelyek ez időben a fennmaradás biztosításának részét képezték.

b.) Rendeztük az Intézet tulajdonában álló Labanc utcai ingatlan bérlőjével fennálló vitát. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Alapítvány pénztőkéjét (a hiányt) visszapótoltuk, teljesítettük a követeléseket, biztosítottuk a likviditást, minden területre kiterjedő stabilitás kezdődött.

c.) Időközben a Labanc utcai ingatlan leamortizálódott. Az értékesítéssel a tárgyi vagyon pénzeszközzé vált. Ebben a minőségében (kamataival) pótolta a használhatatlanná vált épület után kimaradt bérleti járadékot. Általa megvalósult az Alapítvány és az Intézet működésének folyamatossága. Ez a válasz arra, hogy: helyes volt-e az ingatlan értékesítése? Az idő múlásával is állítjuk, hogy kényszerhelyzetben jó irányba léptünk. Akkor a pénztőke után magas hozamot értünk el, minden tekintetben fejlődhettünk, s nem utolsó szempont volt az sem, hogy évekig térítésmentesen, majd később csökkentett ellenszolgáltatás fejében, s piaci áron csak 3 évig voltunk bérlők. Vagyis (ez összefüggésben) nem vélelmezhető vagyonvesztés, ellenkezőleg: az egyedülálló helyes válasz és cselekvés megmaradást és munkálkodást valószerűsített.

d.) Az Alapítvány, az Intézet és a Könyvtár által használt Szabadság téri bérlemény tulajdonosainak döntése (a ház eladása), s az ezen alapuló bérleti viszony részükről történő felmondása az évtized végén komoly dilemma elé állított bennünket. A reagálás a Kuratórium és a Felügyelő Bizottság közös döntésén alapult: ingatlan vásárlás történt, s a tulajdonunkat képező létesítménybe beköltöztünk.

Az új otthon alapítása és a berendezkedés átlagon felüli erőfeszítéseket, számottevő kiadásokat igényelt. Ez utóbbiak nagyobb része a vagyon szerkezetébe bekövetkezett változásnak, s nem vagyoncsökkenésnek fogható fel, amely rövid távon a kamathozamban ugyan mérséklődést eredményezett, a bérleti díj viszont megszűnt. A tapasztalatok és a konkrét számítások ez esetben is arra utalnak, hogy a megtett lépések érdekünkkel összhangban álltak. Ma megfelelő tárgyi feltételek között működik az Alapítvány, az Intézet és a Könyvtár. Az eszközök pótlásra, illetve fejlesztésre kerültek. A bérleti jogviszonyból fakadó bizonytalanság, a bérleti és a szolgáltatási díjak fokozatosan emelkedő terhe megszűnt. Ugyanakkor a saját tulajdonnal összefüggő konkrét kötelezettségek is megjelentek

Az első kezdeményezés az évtized elejére esik. Ebben a változatban a laza szabályozás felszámolása, a hatáskörök pontosítása, a pénzvagyon felhasználásának módja (szigorítása) történt meg. Akkor ezt a kialakult helyzet időszerűvé tette. Az Alapító Okirat egyéb alkalmakkor történő módosítását viszont az új gyakorlat vetette fel. Többek között a közhasznú alapítvánnyá válás, a vagyon feletti gazdálkodás szabályozása, az Alapítvány két testületének újra alakulása, az Intézet alapítványi szervezetbe iktatása indokolta. Minden változtatás a működés további korszerűsítését szolgálta, ösztönözte az alapítványi szervezetek és testületek öntevékenységét, s egyben növelte felelőségüket. Ezzel együtt nem csorbult az alaptevékenység, az ezt megalapozó vagyongazdálkodás és a működés korszerűsítése maradt a tevékenység középpontjában.

A tárgyi, anyagi, szervezeti és személyi feltételek biztosították azt, hogy az Alapítvány és az Intézet megfeleljen az Alapítók által elhatározott, az Alapító Okiratban rögzített, s bejegyzett céloknak. Ennek megfelelően a szövetkezeti tudomány művelésében, a kutatásban, az oktatásban, a szövetkezeti történet gondozásában, a könyvtári szolgáltatásban, a szakértői közreműködésben, a kiadói tevékenységben, a kapcsolatok újra építésében, az érdekeltekkel történő együttműködésben, az adott feltételek között, évről évre teljesítették feladataikat az alapítványi szervezetek. Folyamatosan érvényesült az alapítói akarat.

Az Alapítvány közhasznú tevékenysége az Intézet keretei között teljesült ki, mindenek előtt a Szövetkezés c. folyóirat folyamatos kiadása, számos tudományos produkció, a szövetkezés iránt érdeklődők különféle formában történő támogatása keretében. Az Intézet és a folyóirat körül kutatói, szerzői "holdudvar" formálódott és vált tartóssá. Mindez költségkímélő formában, kevésbé piaci feltételek között. Kutatók, oktatók, diplomázók, a szövetkezés iránt fogékony tanuló fiatalok kerestek és építettek ki kapcsolatot intézményeinkkel. Az adott személyi feltételek mellett igyekeztünk kielégíteni érdeklődésüket, erősítettük törekvéseiket. A szövetkezeti eszme és gyakorlat e formában is támogatást kapott.

Az Intézet iránt újra formálódott az együttműködési készség és igény. A Magyar Tudományos Akadémia egyes szervei és rendezvény szervezői, a társkutató intézetek, az érdekelt közép és felsősfokú oktatási intézmények, a szövetkezéssel foglalkozó társadalmi és állami szervezetek bizalommal fordultak felénk. Az országos ágazati szövetkezeti szervezetekkel, az Országos Szövetkezeti Tanáccsal kellő módon alakult a kapcsolatunk, részt vettünk a különböző szakértői bizottságok munkájában. A legfőbb vívmány az, hogy megmaradtak esélyeink a szövetkezés ügyének szolgálatára, önfinanszírozó módon, viszonylag szerény külső támogatás mellett a folyamatosságra és az Alapítók kitűzte úton való haladásra képesek voltunk.

Véleményünket az idők folyamán számos mértékadó állami és társadalmi szervezet kérte ki. Ezzel együtt közel sem feleltünk meg a növekvő igényeknek, mert lehetőségeink korlátozottak voltak, ezek jelölték ki mozgásunk és teljesítményünk kereteit. Pozícióbeli hátrányainkat elkötelezettséggel, a lehetséges áldozatvállalással ellensúlyoztuk. Akkor, amikor a szövetkezést a bizonytalanság és sok tekintetben a bizalomvesztés jellemezte, minden erőfeszítés kevésnek bizonyult. Olyan korban dolgoztunk, amelyben a hatalom időnként megsértette a szövetkezés alkotmányban garantált autonómiáját, gazdálkodásának szabadságát, kárpótlási jelleggel nevesítette a közös vagyont, majd törvényileg előírta a szövetkezeti üzletrészek visszavásárlásának kötelezettségét, az átalakulási kényszer állandóan napirenden volt, a bizalmatlanság és a bizonytalanság legitimációs válságot tartott fenn. A szövetkezetek jelentős része különféle okok hatására megszűnt, eszközeit széthordták. A megmaradtak pedig összezsugorodtak, s az időközben történt egyes kedvező intézkedések pozíciójukat lényegesen nem módosították akkor sem, ha esetenként mentőövet is kaptak. Minden ami megesett, általában törvényes keretek között történt, a piac "csak" felnagyította a hatást. A történelemi emlékezetben, ezzel együtt az érintettek sorsában a szövetkezeti közelmúlt ezért zavaros elegyet alkot.

Felhalmozott ismereteink (tapasztalataink) arra utalnak, hogy minden jó szándék ellenére ma sem beszélhetünk szövetkezet-barát környezetről, ezért továbbra is a társadalom és a gazdaság akut kérdése a szövetkezés ügye. Feladatot ró a tudományra és a gyakorlatra egyaránt, hiszen a szövetkezetek egyes csoportjaiban (több ok következtében) háttérbe szorultak az amúgy is megtépázott szövetkezeti értékek, versenyképességük erősen megcsappant. A szélesebb körű tulajdonosi akarat kifejeződésének lehetősége folyamatosan erodálódik. Az elbizonytalanodás, az egzisztenciális félelmek, a kötődések lazulása, a megmaradás erős vágya, vagy a bomlás erős érdeke áll a háttérben. Ezeknek az antagonisztikus ellentmondásoknak a feltárásában vállalkozni szándékozunk. Tudományos eszközökkel ösztönözzük azt, hogy: 1. szövetkezeti keretekben lépjenek együttműködésre az érdekeltek; 2. munkálkodásukat a természetes szolidaritás jellemezze; 3. a gazdasági feladatok mellett társadalmi céljuk tekintetében is közös álláspontot alakítsanak ki.

Sajátos eszközeinkkel támogatjuk a tulajdonosi fórumok erősítését annak érdekében, hogy. 1. növekedjen a tagság részvétele a szövetkezetet érintő lényeges kérdések eldöntésében; 2. a közös vagyon megtartásának garanciái javuljanak, s a vagyon a tagság kezében maradjon és érdekét szolgálja; 3. szélesedjen a tagsági kezdeményezések bázisa az egész közösséget érintő kérdésekben; 4. az átalakulás kikényszerítésének kontrolja javuljon, az állami és a belső szabályozás az együtt maradást erősítse. Ma (szűkebb és tágabb körben) ismét újrakezdés előtt állunk, s az adott körülmények között kell hosszú távra szerveződnünk. A visszatekintésnek és a konzekvenciák levonásának, a "hogyan tovább" elvi körvonalazásának ez lehet az aktualitása és a haszna.

Budapest 2008. április hó

Bartus Pál s.k.
a Kuratórium elnöke
Dr. Fekete József s.k.
az Intézet igazgatója


« Vissza a Közleményekhez