Szövetkezeti Kutató Intézet

 

Szövetkezeti identitás

 

A szövetkezeti identitást egyfelől a szövetkezeti alapértékek, másfelől a szövetkezeti alapelvek formálják. Mindkettő a világon elsőként az angliai Rochdale-ban 1844-ben alakult szövetkezetben meghatározott, s majd az SZNSZ által 1937. óta folyamatosan, legutóbb az 1995-ben deklarált fogalomkörben gyökeredzik. Összességük alkotja a nemzetközileg elfogadott és a gyakorlatban érvényesített, egymásra épülő, egymást kölcsönösen kiegészítő szövetkezeti identitás fundamentumát. A nemzeti szabályozásba való beépülésük biztosítja azt, hogy a szövetkezetek egységes alapokon nyugvó és azonosan működő intézmény-rendszert alkotnak a világban. Az ellenkező szabályozás és működés a szövetkezetet kizárja ebből a közösségből. Ennek ellenére a nemes érékek és eszmék gyakorta sérülnek, mert az önzés és a kisajátítás veszélye állandó fenyegetettséget jelent. A hazai szövetkezeti jogrendszer minőségére utal az a körülmény, hogy milyen szintű kohéziót és milyen hatékonyságú koherenciát jelenít meg keretei között. Ez a társadalmi és a gazdasági demokrácia állapotára is utal.

a.) Szövetkezeti alapértékek

A szövetkezeti alapértékek az egyes szövetkezők, a csoportok, illetve az egész közösség viszonyainak (kapcsolatainak, együttműködésének, stb.) minőségét megalapozó, erkölcsi normák. Körük bőséges, leginkább a nyíltság, a becsületesség, a demokrácia, az egyenlőség, az igazságosság, valamint a szolidaritás, a másokért való törődés, illetve az egyéni felelősség, az önsegély vált ismertté, mozgató erővé. Az "ős" szövetkezők nem előre leírt normákat, hanem a körükben, a gyakorlatban egymás örömére és hasznára kikristályosodott etikai értékeket követtek. A példa egyre inkább széles körben formálóan hatott és az újszerű követelményeknek megfelelően gyarapodott. Részben ezzel is összefüggésben van az, hogy az egyházak, a politikai irányzatok, s a különböző egyéb társadalmi szerveződések értékrendjükbe bevonták a szövetkezeteket:

• Az egyház kinyilvánította a társadalompolitika számos kérdésében követett álláspontja módosításának szükségességét. Az 1891-ben közzétett pápai enciklika, a "Rerum novarum," kifejezetten támogatja az öntevékeny, az egymást segítő emberi megnyilvánulásokat Az enciklikában a szakszervezetek mellett (még ha nem is nevén nevezve) a szövetkezeti összefogásra is utalás történik. A protestáns egyház is felemelte a szavát a szövetkezetek mellett. Dániában Grundtvig püspök állásfoglalásai és a szolidáris összefogásra irányuló javaslatai alapozták meg a szövetkeztek elterjedését.

Számos országban az egyházak pártolták azt, hogy a szövetkezetek elnevezésükben is fejezzék ki tagjaik hitbéli elkötelezettségét. Olaszországban máig tartó hatással a "keresztény" jelzőt viselő szövetkezetek hálózata alakult ki, amely a munkásmozgalom által támogatott, s erre nevében is utaló szövetkezeti hálózattal párhuzamosan működik. Hazánkban az 1899-ben szervezett Keresztény Szövetkezetek Központja (mint egyesület) szövetkezetté alakult át, később pedig fuzionált a Hangyával.

• A szövetkezetek differenciált megjelenése, gazdasági és társadalmi törekvései egyaránt felkeltették a polgári fejlődés gyorsítását ösztönző (a XIX. század végén erőteljesen kibontakozó) munkásmozgalom érdeklődését. A szövetkezetekhez való viszonyulásukat pártjaik is programjukba vették, s értékrendjüknek megfelelően támogatták, vagy ellenezték. Ekkor alakult ki az a felfogás, hogy a munkahelyet nyújtó termelőszövetkezeteket a szocialista irányzatú, a fogyasztási-értékesőket pedig a konzervatív pártokhoz kell sorolni. A francia lakásszövetkezetek szerepéről a szocialista pártban Engels és Proudhon között élénk vita bontakozott ki. Azt elemezték, hogy: a szövetkezeti összefogás a lakáshelyzet javításával fékezően, vagy serkentően hat-e a munkásmozgalomra? Pro és kontra érvek hangzottak el. A párizsi kommün rövid időszakának szövetkezeti jellegű kísérletei évtizedek múlva is éreztették hatásukat.

A pártok nézeteiben e téren is bőven akadtak ellentmondások. Az SZNSZ budapesti kongresszusán (1904-ben) például szocialista jelzővel illették azokat a fogyasztási szövetkezeteket, amelyek nyílt árusítási jogot követelve nemcsak tagjaiknak, de "külsőknek" is árusítani akartak. Ugyanitt konzervatív-, munkásellenes megbélyegzéssel utasították el az állami támogatást is elfogadó mezőgazdasági beszerző-értékesítő szövetkezeteket.

A szövetkezés vezéralakjai, az: SZNSZ vezetői a szövetkezetek önálló értékei általános elismertetésére törekedtek. Ezt fejezte ki gróf Károlyi Sándor (aki 1904-ben az SZNSZ vezető testületének tagja volt) a következők szerint: "a haszonszerzésre túlságosan koncentráló kapitalizmus és a haszonszerzésre képtelen szocializmus között van egy működőképes forma, ez a szövetkezet." A mai értelmezésben ez a pozicionálás mindennemű megközelítésben "középre állította" a szövetkezetet. Ez a felfogás az ideális társadalom-gazdasági formát (harmadik utat) keresők szerint most is megfelel.

Az SZNSZ is a szövetkezetek politikai, vallási semlegességének megőrzésére törekedett. Az alapelvekbe foglalt politikai-, vallási semlegesség hirdetése (SZNSZ Párizs-i Kongresszusa 1937.) azonban a gyakorlatban nem jelentette az un. vallás-orientált szövetkezetek szövetségi hálózatból való kirekesztését. Az SZNSZ felemás módon figyelmeztetett állásfoglalására: a politikai és vallási semlegesség elvét ugyan felvette a nemzetközi szövetkezeti alapelvek sorába, nem tartotta azonban kizárási oknak, ha valamely szövetkezet, vagy szövetség ezeket nem vette figyelembe. Ezzel együtt a negyven évvel korábban megfogalmazott "Rerum novarum" elveit 1931-ben felelevenítő pápai enciklika (Quadragesimo anno) intelmeit is figyelemmel kísérték és tiszteletbe tartották.

Az erkölcsi értékek ismételt számbavételére serkentett az 1991-ben megjelent pápai enciklika. II. János Pál pápa a "Rerum novarum"-ra emlékeztetve, annak 100. évfordulója alkalmából megjelent "Centesimus annus" című enciklikában is bátorítóan szól a szövetkezetekről. A társadalom cselekvő képességének kibontakoztatását méltatva a következőket emeli ki:
"ezek a reformok ugyanakkor következményei voltak a társadalom szabad önszerveződésének is, azáltal, hogy létrehozták a szolidaritás hatékony formáit, amelyek alkalmasak arra, hogy a személy értékeit nagyobb mértékben tiszteletben tartó gazdasági növekedést elősegítsék. Emlékeztetni kell itt a keresztények jelentős közreműködésével megvalósult sokrétű tevékenységre, amely termelői, fogyasztási és hitelszövetkezetek létrejöttét, az általános oktatás és a szakmai képzés fellendítését, az üzemi életben való részvétel különböző formáival való kísérletezést és általában a társadalom fejlődését eredményezte."

A szövetkezetek által érvényre juttatott erkölcsi, társadalmi értékeket elsőként az SZNSZ (az 1995-ben Manchesterben megrendezett kongresszusán elfogadott Állásfoglalásában) kapcsolta a szövetkezeti identitást meghatározó elemek közé, s jelenítette meg állásfoglalásában. A dokumentum deklarálja, hogy: "a szövetkezetek az önsegély, az egyéni felelősség, a demokrácia, az egyenlőség, az igazságosság és a szolidaritás értékein alapulnak. Alapítóik hagyományát követve, a szövetkezeti tagok hisznek a becsületesség, a nyíltság, a társadalmi felelősség etikai értékeiben és a másokért való törődésben." Az Állásfoglalás által is manifesztálódott az a felismerés, hogy az emberi együttműködés szövetkezetekre jellemző, erkölcsi értékeket hordozó formái ugyan már századokkal korábban elfogadottak és megbecsültek voltak, a mind erőteljesebben kibontakozó piacgazdaságba való bekapcsolódásukhoz szükséges vállalati elemekkel való ötvözésük azonban vitathatatlanul a Rochdale-i Pionirok műve.

b.) Szövetkezeti alapelvek

Közgazdászok, jogtudósok, politikusok másfél század során a témával összefüggésben kisebb könyvtárra való, általában summás definícióval végződő, elemzést állítottak össze. Tanulmányaik bázisául a történelemben elsőként szövetkezetnek elismert, a rochdale-i "derék úttörők" által 1844-ben alapított szövetkezet működési szabályaiból leszűrt alapelveket fogadták el. Rochdale (az angliai hajdani munkástelepülés) ma már Manchester külvárosa. Napjainkban a város egészére kiterjedő fogyasztási szövetkezet központi irodája fogadótermének egyik falát betöltően mutatja be az 1844-ben, 163 évvel ezelőtt megfogalmazott érvényüket napjainkig megőrző "The Rochdale Principes" írásos szövegét. A gyakorlatban érvényesített öt működési alapelv:

(1) nyitott tagság bárki részére;
(2) demokratikus ellenőrzés, egy tag - egy szavazat;
(3) korlátozott tőkekamat;
(4) a nyereséget abban az arányban osztják fel a tagok között, ahogy annak képzéséhez hozzájárultak;
(5) gondoskodás a tagok, tisztségviselők, alkalmazottak, valamint a nagy nyilvánosság képzéséről és tájékoztatásról

Az 5 alapelv alkalmas volt arra, hogy ezekre alapozva gyors ütemben nemcsak nevükben, de működésükben is azonosnak tekinthető szövetkezetek alakuljanak. Közgazdászok, jogászok ezek alapján világszerte (az adott korszak társadalmi és gazdasági követelményeit figyelembe véve) megfogalmazhatták a szövetkezet fogalmát, s az egymástól akár erősen különböző berendezkedésű államok jogrendjébe is beiktathatták működési szabályaikat. E meghatározások kezdettől fogva figyelembe vették a szövetkezetek működésének kettős: gazdasági, társadalmi jellegét. Kitűnt, hogy a szövetkezetek gazdasági, s társadalmi feladataikat ellátni csak akkor tudják, ha szervesen illeszkednek az adott korszak gazdasági, társadalmi rendszerébe, jellegük elvesztése nélkül azonban nem tagadhatják meg társadalompolitikai céljaikat. Ugyanakkor gazdasági tevékenységüknek is eredményesnek kell lennie, gazdálkodásuk csődje társadalompolitikai tevékenységük kudarcát is maga után vonja.

A Rochdale-iek "báziselvei" félévszázadon át elegendőek voltak a szövetkezetek Európa szerte való elterjedésének elősegítéséhez, működésük szabályozásához. Hazánkban is (az Osztrák-magyar monarchia részeként) - a porosz szabályozást követően - ebben az időben (1875-ben) született meg az első hivatalos szabályozásuk, a kereskedelmi törvényben. A szövetkezetek keresték önvédelmük eszközeit. Regionális, majd országos szövetségeik megalakításával növelték erejüket. A szövetkezeti mozgalom világszerte való elterjesztésének elősegítése, a szövetkezetek gazdasági, társadalmi érdekeinek védelme mellett az SZNSZ programjába vette a szövetkezeti identitás elveinek megőrzését, s annak az általános gazdasági–társadalmi fejlődés követelményeivel való rendszeres összhangba hozását.

Az SZNSZ a szövetkezeti nemzetközi alapelvek megőrzése mellett, azok szükség szerinti kiegészítését is fő feladatának tekinti, hogy világszerte azonos jegyeket viselve terjedjenek el és boldoguljanak a szövetkezetek. Alakulásakor (London, 1895.) rögzítette a bázisnak tekintett Rochdale-i elveket, s megkezdte érvényesülésük akadályainak elhárítását: Az SZNSZ 1934-től bizottságai útján tanulmányoztatta a bevásárló központok, bankok, munkás-termelőszervezetek tapasztalatait, s azok szövetkezeti alkalmazásának lehetőségeit. Mindezeket összegezve határozta meg 1937-ben Párizsban megtartott kongresszusán a szövetkezés (az akkori viszonyoknak megfelelő) nemzetközi alapelveit. Ezek:

(1) önkéntesség;
(2) demokratikus ellenőrzés;
(3) visszatérítés a tagoknak, közreműködésük arányában;
(4) korlátozott tőkekamat;
(5) politikai és vallási semlegesség;
(6) készpénzben való vásárlás;
(7) a képzés fejlesztése.

Nevezetes része az állásfoglalásnak az, hogy a szövetkezet identitása csak az első 4 elv betartásától függ. A következő hármat is Rochdale-i elvként határozza meg ugyan, de ezek betartása nélkül is tagja lehetett a szövetkezetek képviselete (országos, területi, ágazati szövetsége, stb.) az SZNSZ-nek. A szövetkezetek egységes identitása megőrzése érdekében óvnia kellett a mozgalmat a politikai erővonalak melletti szétszakadástól, ám törekedett annak elősegítésére is, hogy azok lépést tarthassanak a gazdaság rohamos fejlődésének ütemével. Felülvizsgálatra szorultak a 31 évvel azelőtt rögzített nemzetközi szövetkezeti alapelvek, erre az SZNSZ 1966-ban Bécsben megtartott kongresszusán került sor. A Párizsban rögzített alapelvek közül többek között a "készpénzben való vásárlást" már oka vesztetté tette a gyakorlat. A világ két részre szakadása hasonlóan tarthatatlanná tette a "politikai és vallási semlegesség" előírását, hiszen a szocialista országokban ez egyenesen a szövetkezetek felszámolásával járhatott volna együtt.

Új alapelvként vette fel a bécsi kongresszus "a szövetkezetek közötti együttműködés" követelményét helyi, országos és nemzetközi szinten egyaránt. Ebben már annak a gazdasági kihívásnak az ellensúlyozása jelenik meg, amelyet a tőkés beszerző-, feldolgozó-, értékesítő kereskedelmi láncok jelentettek. Benne rejlik az arra való törekvés is, hogy a szövetkezeteknek a második világháború következtében szétzilálódott nemzetközi kapcsolati rendszere is mielőbb helyreálljon. Ezek szellemében kerültek módosításra a nemzetközi szövetkezeti alapelvek. Íme:

(1) önkéntesség;
(2) a szövetkezeteket választott, a tagoknak felelős vezetők irányítják, egy tag-egy szavazat;
(3) korlátozott tőkekamat;
(4) a felesleg felosztása a szövetkezet fejlesztését szolgálja, a tagok közreműködésük arányában részesedjenek;
(5) gondoskodás a tagok, a tisztségviselők, az alkalmazottak és a nagyközönség neveléséről;
(6) szövetkezeti együttműködés helyi, országos és nemzetközi szinten.

A Bécsben meghatározott szövetkezeti identitást kifejező alapelvek lehetővé tették, hogy a szövetkezeti mozgalom megjelenítése újabb hosszú periódusban egységes és sikeres maradhasson a világban, noha a XX. század utolsó harmadában a piacgazdaságra berendezkedett országok gazdasági, technológiai fejlődése látványosan felgyorsult. A szocialista országok a velük folytatott versenyben lemaradtak. A gazdasági-, fegyverkezési verseny, a két világrendszer erkölcsi-ideológiai értékeinek egyre inkább élesedő vitákban való összevetése olyan társadalmi feszültséget gerjesztett, ami (az 1980-as évtized végén, a 90-es elején) szétrobbantotta a szocialista országokat tömörítő védelmi, gazdasági, társadalmi rendszereket. A szuverenitásukat visszanyert országokban kialakult identitási zavarok, a társadalmi, gazdasági válság-jelenségek (a korábban az állam megkülönböztetett támogatását élvező) szövetkezetekre is súlyosan kihatottak.

A hatalomra került politikai áramlatok zöme a szövetkezetek diszkriminációjára törekedett, s megkülönböztető jogszabályokkal gyengítették működési lehetőségeiket A mindenkori hatalom a maga "ízlése", ilyen, vagy olyan módon felfogott érdeke szerint közeledett a szövetkezetekhez. A honi törvények az adott kornak, illetve politikai berendezkedésnek megfelelő hangsúlyeltolódásokkal körvonalazták a szövetkezet lényegét és a hozzá való viszonyt. A nagyobb kilengést a beiktatott nemzetközi szövetkezeti elvek és értékek ugyan behatárolták, ennek ellenére időszakonként ellenérdekű törvénnyel, vagy akár anélkül a hatalom céltáblájává vált a szövetkezeti eszme, maga a szövetkezeti lét.

A szövetkezetek a kor társadalmában, gazdaságában való elhelyezkedése, identitásuk és szabályozásuk története jól szemlélteti és érzékelhetően fejezi ki az állam törekvésének, illetve az önszervező szövetkezeti közösségek vágyainak egybecsengését, vagy ellentétét; a jellemző a disszonancia volt. A nemzetközi szervezetek ezért gyakorta hívták fel a nemzeti kormányok figyelmét a szövetkezeti autonómia tiszteletben tartására, az önrendelkezés és önigazgatás szabad érvényesülésének biztosítására, tartózkodásra a szövetkezeti önállóság megsértésétől. A szövetkezetei identitás megerősítését, a nemzetközi elvek felülvizsgálatát, s védelmét várták az SZNSZ-től. A világszerte jelentkező igények súlya elkerülhetetlenné tette az SZNSZ számára a szövetkezeti identitás tényezőinek felülvizsgálatát, s a világ kialakult társadalmi-gazdasági körülményeit figyelembe vevő módosítását és kiegészítését. Erre a megalakulásának 100 éves jubileumát ünneplő SZNSZ 1995-ben, Manchesterben megtartott kongresszusán került sor, jelképszerűen ott, ahol a szövetkezeti mozgalom alapjait lerakták. Mintha a 151 évvel ezelőtti szövetkezetet alapítók gyűltek volna össze számvetésre.

A jubileumi kongresszus azt a célt tűzte maga elé, hogy a módosított, kiegészített elvek alapján működő szövetkezetek (társadalmi értékeik megőrzése mellett) gazdasági potenciáljukat erősíthessék, versenyképességüket növelhessék. Ezt a törekvést annak felismerése vezette, hogy a küszöböt taposó XXI. század sajátossága kétségkívül abban rejlik, hogy a társadalmi gazdaság fejlődése már nem elszigetelt akciók és döntések, hanem a érdekeltek együttműködésének eredménye lehet. A Manchesterben meghatározott szövetkezeti elvekből (a 29 évvel korábban Bécsben elfogadottakkal egybevetve) kitűnnek azok az új törekvések, amelyek számára az SZNSZ állásfoglalása utat nyitott.

Az alapelvek manchesteri változata:

(1) Az "önkéntes és nyitott tagság" elve kiegészült a tagok felvétele során a nemi (nők!) és faji (még ha nem is pontos ez a jelző, de tartalmilag: nemzetiségek, etnikumok) megkülönböztetésének a tiltásával.
(2) A "demokratikus tagi ellenőrzés" elve keretében kihangsúlyozza a tagok (nevesítetten a nők is) részvételét az ellenőrzésben, vezetésben és a döntéshozatalban. Megjegyzést érdemel, hogy e pontnál az állásfoglalás közzététele során a magyar szövegbe félreérthető magyarázat került, amennyiben utal egyes nyugat-európai államok egy tag részére több szavazati jogot megadó gyakorlatára. Ezt számos publikáció még napjainkban is az alapelvekhez kapcsolódó hivatalos szövegnek tekinti, holott azt a hiteles alapelvek kifejezetten ellenzik.
(3) "A tagok gazdasági részvétele" elvéhez kapcsolja az állásfoglalás a bécsi határozat 3. elvében még önállóan szerepeltetett "korlátozott tőkekamat" előírását. Az eredmény hovafordításában, a fejlesztés mellett hangsúlyozza a tartalékalapok képzését, amelyek legalább egy része oszthatatlan legyen. A tagok közreműködésük arányában való részesedésének előírása mellett egyéb, a tagok által jóváhagyott tevékenységre történő ráfordítást is lehetővé tesz. Ezek a módosítások a megfontoltabb gazdálkodásra, stabilitás megteremtésére ösztönöznek.
(4) "Autonómia és függetlenség" az alapelvek új, önálló pontja. Kifejezetten utal arra,hogy bármely, de különösen a kormány hatáskörébe tartozó szervekkel külső tőkeforrások szerzésére irányuló akcióik során a szövetkezeteknek biztosítaniuk kell a demokratikus tagi ellenőrzést és a szövetkezeti autonómia fenntartását. A kongresszus időpontját tekintve ez a külön pont nyilvánvalóan a szuverenitásukat nemrég visszanyert országok szövetkezeteinek szólt.
(5) "Oktatás, képzés és tájékoztatás" pontja megegyezik a Bécsben meghatározottal, de külön hangsúllyal szól a fiatalok szövetkezeti ismeretekre való oktatásáról.
(6) "Szövetkezetek közötti együttműködés" elve szintén azonos a Bécsben meghatározottal.
(7) "Felelősség a közösségért" elv. új, önálló pont, a globalizáció káros mellékhatásaival a szövetkezeti közösség fenntartását, tartós fejlesztését állítja szembe védelemként.

Az alapelvek egy része a rochdale-i érdemes úttörők alaptörvényében, s az SZNSZ identitást meghatározó kongresszusain elfogadott állásfoglalásokban egyaránt megtalálható. Legszűkebben véve ezek:

• az önkéntes és nyitott tagságot;
• a vezetés, az ellenőrzés, az "egy tag–egy szavazat" érvényesítésével megvalósuló demokratizmust;
• a társadalmi tevékenységgel társult gazdasági tevékenységet jelentik. Érvényesítésük nélkül a szövetkezet elveszti identitását, megszűnik eredeti minősége és státusa.

A szövetkezet azonban gazdasági tevékenység ellátására alakul. Ha ebben nem ér el eredményt, társadalmi céljai, a működéséhez kapcsolódó alapértékek sem érvényesülnek, ezért a szövetkezet válságba jut, felszámolódik. Indokolt tehát, hogy alapelveinek egy része a gazdálkodás eredményes folytatását alapozza meg. A társadalom, a gazdaság azonban szünet nélküli fejlődésben van, szereplőinek ehhez kell igazítaniuk működési feltételeiket. Tehát a szövetkezeteknek is követniük kell az általános üzemszervezési, technikai, integrációs lépéseket, nem szabad elmaradniuk piaci versenytársaiktól.

E követelményekkel összhangban a szövetkezetek fokozatosan feladták a természetbeni árucserét, a nyílt árusítást gátló tényezőket, megbarátkoztak a társadalmilag elfogadható nagyságú tőkekamattal. Alapelveik közé sorolták a szövetkezetek közötti összefogás, együttműködés, az integráció erősítését; tagjaik, alkalmazottaik képzését; regionális, országra szóló, majd világot átölelő érdekképviseletük kialakítását. A manchesteri állásfoglalásban újonnan megjelenő 7. alapelv: "Felelősség a közösségért" már ez utóbbi követelményt fogalmazta meg. A szövetkezetek működésének szabályozása az adott kor igényeivel összhangban (a szövetkezeti identitást így, vagy úgy kifejezve, tendenciájában azonban követve) ismétlődő követelménnyé vált. Ebben a társadalom, a gazdaság és a szövetkezeti autonóm közösség egyaránt kifejezte önmagát.

A világ vezető testületei nagy érdeklődéssel kísérték figyelemmel a szövetkezeti identitás elveinek 1995-ben történt újraforgalmazását. Boutros Boutros-Ghali, az ENSZ főtitkára, 1996-ban kiadott nyilatkozatában (az ENSZ 1996. évi üzenete a Nemzetközi Szövetkezeti Napra) a következőket mondta:

"Az elmúlt év (1995.) során Koppenhágában, Pekingben és Isztanbulban a világ kormányai összesereglettek, hogy szembenézzenek az emberi társadalom előtt álló néhány súlyosabb kihívással, s ennek során egyhangúlag arra a felismerésre jutottak, hogy a szövetkezeti alapon szervezett vállalkozások hozzájárulása igen fontos majdnem minden emberi tevékenységben és közösségben szerte e világon. Sőt mi több, elismerték a nemzetközi szövetkezeti mozgalom azon értékeit és elveit, melyeket a szövetkezeti identitásról szóló állásfoglalásban tettek közzé az SZNSZ legutóbbi centenáriumi kongresszusán, mint olyanokat, melyekre a nemzetközi közösség egyre nagyobb meggyőződéssel úgy tekint, mint amelyek előfeltételei a munkanélküliség, a szegénység, a társadalmi dezintegráció és a környezet romlása által előidézett problémák megoldásának."

Az alapelvek érvényesülése:

A Manchesterben megfogalmazott alapértékek és alapelvek első ízben kerültek abba a helyzetbe, hogy a világ országainak a többségében országgyűlési határozattal döntöttek a szövetkezeti identitásról szóló Állásfoglalás elfogadásáról. Igaz, kissé kerülő úton. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Általános Konferenciája 90. ülésszakán (2002-ben) az SZNSZ által a szövetkezeti identitásról megalkotott Állásfoglalást (Állásfoglalás) szó szerint befogadta. Az ILO Alapokmányában foglalt előírások pedig arra kötelezik a tagállamokat, hogy ajánlásait "az illetékes hatóság elé terjesszék törvénybeiktatás, vagy más intézkedés céljából."

A magyar országgyűlés 2003-ban döntött az ILO Ajánlásról szóló beszámoló, s a benne foglalt SZNSZ Állásfoglalás befogadásáról. Az ezt kinyilvánító határozat indoklása figyelemre méltó megállapítással zárult: "Az Ajánlás a szövetkezeti értékek magasabb szintű érvényesülése, valamint a szövetkezetek munkahelyteremtő és üzleti potenciáljának elősegítése érdekében fogalmaz meg előírásokat. Elfogadásával a nemzetközi közösség megerősítette, hogy a szövetkezeti eszme egyenjogúsága a globális gazdaság körülményei között sem vonható kétségbe."

Az országgyűlés döntése alapján a magyar szövetkezeti jogalkotás számára a szövetkezeti identitás Manchesterben elfogadott alapelvei tehát megkerülhetetlen jogforrást jelentenek. A szövetkezeti identitás, vagyis a nemzetközileg elfogadott alapértékek és alapalapelvek a szövetkezés lényegét határozzák meg, egyben a működésük elvi és gyakorlati normáit jelenítik meg. A szövetkezeti törvények ezeket öntik jogszabályi formába. A szabályozás a szövetkezeten kívüli és belüli akaratot és érdeket fejezi ki törvényi és egyéb állami aktus, illetve alapszabályi keretek között. Összhangjuk kívánatos, noha átmenetileg ellentétbe is kerülhetnek. A szövetkezeti szabályozás az idők folyamán ezért bonyolult, ellentmondásos folyamatot alkotott hazánkban.

c.) A szövetkezet elvi fogalma

A "szövetkezet" általánosítható fogalma (névjegye) a szövetkezeti azonosságot, vagyis az identitást meghatározó alapértékek és alapelvek érvényesülésnek összhatásából alakulhat ki. A fogalom meghatározásának a sorrendje akkor is ez, ha a szövetkezetekről szóló tanulmányokat és jogszabályokat rendszerint a szövetkezet fogalmi meghatározásával vezetik be, s csak ezután veszik számba a szövetkezetek által érvényesített alapértékeket és alapelveket. A törvényeket bevezető fogalom-meghatározások mellett azonban bőven akadnak az egyes tudományágak szemszögéből készültek is. Ezek a maguk alapállásából közelítik a szövetkezet formai és tartalmi elemeit, azaz lényegüket és minőségüket:

• a közgazdászok is megalkották definíciójukat, szakmai megfontolásuk szerint: "a szövetkezetek meghatározott feladatok elvégzésére létesülő önkéntes társulások, céljuk a tagok gazdasági tevékenységének előmozdítása, anyagi helyzetük javítása. Ügyvitelüket tekintve közel állnak a gazdasági társuláshoz (vállalat), személyi oldalukat tekintve viszont a személyi egyesülésekhez; lényegükben gazdasági egyesülések."
• társadalompolitikai elemzések körébe illeszkedő változat alapján: "a szövetkezet nemcsak tulajdoni kategória, nemcsak üzemi kategória és nem is valami külön, sajátos "gazdasági-társadalmi rendszer", hanem mindig valamely adott társadalom egyik gazdasági-társadalmi egysége. A szövetkezet társadalmi tartalma függvénye az adott gazdasági rendnek, a gazdasági, politikai környezetnek."
• történész észjárású, lírai zengésű fogalmi meghatározás: "A szövetkezés genezisében a szülőpár egyike az öntevékenységet, a szolidaritást, a tisztes munkát testesíti meg, s tőle eredeztetjük a mozgalom máig ható nemes eszméit. A másik mögött (részvénytársaságok keretében) a felhalmozó, a tőkét képző, s azt bátran befektető vállalkozók sorakoznak. Egymásra találásuk gyümölcse a szövetkezet."
• a szövetkezet fogalmát az SZNSZ 1995-ben (a szövetkezeti identitásáról szóló, Manchesterben elfogadott állásfoglalásában) definiálta. E szerint: "A szövetkezet olyan személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági, társadalmi és kulturális szükségleteiket és törekvéseiket közös tulajdonú és demokratikusan irányított vállalat útján megvalósítsák."

A szövetkezés nemzetközi alapértékeit és alapelveit, valamint a szövetkezet meghatározásának definícióját a nemzetközi szervezetek elfogadták. Elismerték az SZNSZ hatáskörét abban, hogy az 1844 óta fennálló mozgalom identitásának alapelveit (a társadalmi, gazdasági változások követelményeit figyelembe véve) nemzetközi érvénnyel maga határozza meg. Az ENSZ, az ILO, illetve az Európai Unió az SZNSZ-nek a szövetkezeti identitásról közzétett Állásfoglalását egyedül érvényes meghatározásnak tekinti. Az NMH tagállamai, így Magyarország számára is ez az elismerés jogforrás értékű: országgyűlési határozattal megerősítve az SZNSZ Állásfoglalását is kötelező jelleggel kell alkalmazni a szövetkezetek jogi szabályozása során. Ez a kötelezettség a törvényalkotásban azonban nemegyszer ellentmondásosan érvényesül hazánkban, a társadalmi egyeztetés fogyatékossága, esetleg a felületes előkészítés torzulásokat eredményez. Az elmúlt húsz évben nem voltak ritkák az ilyen jelenségeknek. Tehettünk volna többet, hogy ne így legyen? Mindenki vélemény fontos lehet.


« Vissza a főoldalra